ÉgSzínKék - Balatonfüred
9.5
8 értékelés alapján

Bemutatkozás

A 2019-ben nyitott balatonfüredi ÉgSzínKék kávézó és koktélbár egy különleges hely, ahol signature, saját receptúrás koktélok, kávék és üdítők sora várja a vendégeket. A bár tulajdonosa ,Hámori Marcell Svájcból hozta haza tudását, hogy  szülővárosában nyissa meg üzletét  a magas italkultúra iránt érdeklődő, igényes vendégek számára.
 A mediterrán teraszon rendszeresen jazz formációk és dj biztosítja az élőzenét. A 2020- ban az Év Új bárjának választott ÉgSzínKék egész évben várja vendégeit. 

Kínálat

A bőséges italválaszték meghatározó elemei a saját receptúrás, signature koktélok, melyhez ráadásul egyes hozzávalókat helyben állítanak elő. A Gin&Tonic rajongók készüljenek fel, hiszen az ország egyik legnagyobb Gin&Tonik kínálata várja az idelátogatókat. Különleges, máshol nem kapható tételeket is árulnak. Tobzódhatunk  a  150 féle Gin&tonik variáció között.  Kávéból természetesen specialty-t kínálnak és mindig tartanak egy sötét és egy világosabb pörkölésűt, így kiválaszhatjuk, hogy az espressónkat vagy cappucinókat melyikből szeretnénk kérni. Több mint 20 féle, kizárólag balatoni bor szerepel az itallapon és széles kínálatot találunk rumokból és whiskeykből is. Ha megéheznénk, válogathatunk a sütemények, a többféle Bagel ( vegetáriánus sőt vegán verzióban is) vagy a sajt- és sonkatálak között.
 Kizárólag kisüzemi üdítőket tartanak: a natúr gyümölcslétől kezdve a magyar vagy éppen madagaszkári kólán keresztül az 5 fajta kézműves tonikig.

Megközelítés

Az ÉgSzínKék Balatonfüred híres sétálóutcájában, a Tagore sétányon az Ipoly Hotel közelében található. 

ÉgSzínKék értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 8 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
8 értékelés alapján
  • 88% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szerettük ezt a helyet a színvonalas speciality kávéi és italválasztéka miatt. Ha Füreden jártunk mindig betértünk és sok mindent megkóstoltunk. Most azonban nagyot csalódtunk, a megsavanyodott Hedon csapolt sört felszolgálták. Jeleztük a problémát, melyet féig-meddig elismertek, azonban a számlán szerepelt a tétel, felszámolták a romlott sör árát. Így sajnos nem fogunk már többet az Égszínkékbe menni :( Kedves Felszolgálók, máskor legyetek figyelmesebbek, hogy igazi vendéglátást tapasztalhasson Nálatok a messziről érkező."
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Csakmag László - család kisgyerekkel (1 éve)
Gárdony

Nyitvatartás

hétfő
12:00-00:00
kedd
12:00-00:00
szerda
12:00-00:00
csütörtök
12:00-00:00
péntek
12:00-01:00
szombat
12:00-01:00
vasárnap
12:00-00:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • Akadálymentesített: részben
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 1.5 km
  • Beszélt nyelvek: magyar

Hely jellege

  • Barátságos
  • Elegáns

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Biciklitároló
  • Mosdó
  • Napi menü

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 300 m
  • Parkoló jellege: Őrzött
  • Ár: 440 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m