Kálmán Imre Művelődési Központ - Siófok

Bemutatkozás

Rendezvények alatt egyedi nyitvatartás!

A Kálmán Imre Művelődési Központ Siófok központjában, a Fő téren várja vendégeit. Az épület1976-ban épült és a régió közművelődési és kulturális szolgálatát látja el. 465 férőhelyes, légkondicionált, forgószínpados színházteremmel, táncteremmel, közösségi termekkel és kiállítótérrel rendelkezik.

A művelődési központban egész évben elérhetőek színházi előadások, operett-előadások, folklórműsorok, könnyű- és komolyzenei koncertek, táncszínházi előadások, irodalmi estek, családi programok, kézműves foglalkozások és szakkörök is.

2022-től a Kálmán Imre Szabadtéri Színpad, vagy más néven a SzínpART újra a Művelődési Központhoz került, valamint közművelődés céljából 2021. novemberében megnyílt a Senior Kuckó, mely az időskorúak számára biztosít programokat.
 

Étkezés

Az épületben működik a Teátrum kávéház, ahol ízletes ételek és frissítő italok mellett, akár egy energiát adó kávét is érdemes bedobni. 



Megközeíltés 

A  Kálmán Imre Művelődési Központ Siófok főterén található. A központ közelében közterületen fizetős parkolásra van lehetőség, mely korlátozott számban biztosít parkolási lehetőséget a vendégek számára. A helyszín központi elhelyezkedéséből adódóan csupán pár perc könnyed sétával eljutunk a buszmegállóba.

Nyitvatartás

hétfő
08:00-20:00
kedd
08:00-20:00
szerda
08:00-20:00
csütörtök
08:00-20:00
péntek
08:00-20:00
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • ATM a közelben: 300 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 360 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 700 m
  • Távolság buszmegállótól: 300 m