Szabadstrand - Balatonlelle
9.4
221 értékelés alapján

Bemutatkozás

Homokos part, ingyenes belépés, gondozott pihenőterek és kéklő víz, ameddig csak a szem ellát. Így végiggondolva nem véletlen, hogy a balatonlellei szabadstrand az egyik legkedveltebb üdülőpont a környéken. Már első blikkre is könnyű szerelembe esni vele!


Vízpart

Helyhiányra biztosan nem lesz panasz, mivel a szabadstrand 2 teljes kilométeren át kíséri a Balaton vonalát, és egy-két szakaszon a 100 méteres szélességet is súrolja. Igényesen karbantartott, füves területet ölel fel, ahol az épített környezet és a természet is jól megférnek egymás mellett.

Könnyű dolguk lesz a napozni vágyóknak és azoknak is, akik inkább az árnyékos pihenőket kedvelik. Meglehetősen tágas tér, így forró nyári napokon sem kell attól tartani, hogy egymást érik majd a strandgyékények. A hosszan elnyúló partszakasznak van még egy előnye: több a lépcsős lejáró, ezért elkerülhető a sorban állás veszélye.

A szabadstrand vize alapvetően lassan mélyül, de szerencsére annak sem kell majd sokat kutyagolnia a Balatonban, aki úszni szeretne. Talaja kellemesen feszül a fürdőzők talpa alá, nem kavicsos, ráadásul az éles kagylók is ritka vendégek. Egy homokos öblöt is kialakítottak a kisebbek számára, ahol biztonságban pancsolhatnak. Összességében rendkívül családbarát üdülőhely.


Szolgáltatások

Balatonlelle ingyenesen látogatható partszakaszán zuhanyzót, mosdót, öltözőt és napozóstéget is találnak majd az érkezők. Kapcsolódik hozzá egy hangulatos játszótér és egy kisebb homokozós rész is, hogy a parton se unatkozzanak a gyerekek.


Aktív kikapcsolódás

Röplabdázni, teniszezni vagy épp focizni támadt kedvünk? Nem gond, a parton homokos pályák gondoskodnak az aktív pihenésről. Aki inkább a klasszikusokra esküszik, az tekerhet egyet a kölcsönözhető vízibiciklik egyikén, kipróbálhatja a szabadtéri kondiparkot vagy megszelídítheti az óriáscsúszdákat. 


Étkezési lehetőség

Az egész napos mártózás gyorsan meghozza az étvágyat, főleg akkor, ha egyébként is finom illatok terjengenek a levegőben. Balatonlelle változatos büfékínálattal örvendezteti meg azokat, akik élnek-halnak a hagyományos strandkajákért. Hekk, palacsinta és lángos nélkül nincs is balatonozás, viszont jó hír, hogy kímélőbb fogásokért sem kell elhagyni a partot. 


Megközelítés

Legkönnyebben gyalogosan lehet eljutni a szabadstrandhoz, hiszen a vonatállomás épülete mellett futó Móló sétány egyenesen oda vezet. Aki mégis autóval érkezik, az a fürdőhely előtt és a környező utcákban is parkolhat, viszont ezek a helyek gyorsan elfogynak és fizetni is kell értük.

Szabadstrand értékelése 9.4 a lehetséges 10-ből, 221 hiteles vendégértékelés alapján.

9.4
Nagyon jó
221 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
9
"Az élményfürdő mozaikja helyenként hiányos volt, éles szélei balesetveszélyesek és penész is volt itt-ott. A homokos partnál nem értem, honnan került rengeteg apró kavics a sekély vízbe, amikor a közelben sem láthatók kavicsok, de szúrkálták a talpat rendesen. A szabadstrand alja tisztább."
"Szuper a hosszú homokos és sekély partszakasz és a gyerekeknek az ingyenes csúszdás medence. Az élményfürdőt az egész család nagyon élvezte. A dolgozók nagyon kedvesek és segítőkészek voltak."
Család kisgyerekkel (8 hónapja)
8
"Tiszta rendezett part, nagy viszonylag nagy zöld területek, több játszótér is a part mentén, elég étkezési lehetőség!"
Család kisgyerekkel (9 hónapja)
Győr
7
"A büfék tekintetében. Magasak az árak, nincs meg az ár-érték arány."
"Tiszta víz, nagy hely, patyolat tiszta wc, vizisportok ."
Család kisgyerekkel (9 hónapja)
Tiszacsege

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 2.6 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Strand tulajdonságai

  • Víz talaja: homok
  • Vízpart: lassan mélyülő
  • Part talaja: fű
  • Partszakasz hossza: 2 km

Élmény szolgáltatások

  • Vízibicikli
  • Röplabdapálya
  • Teniszpálya

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: Büfé
  • Elsősegélynyújtó szolgálat
  • Strandholmi vásárlási lehetőség
  • Értékmegőrző
  • Öltöző
  • Biciklitároló

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Játszótér

Parkolás

  • Saját parkoló: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 200 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Parkoló helyek száma: 18 db
  • Ár: 200 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 500 m