A római hadsereg évszázadai kiállítás - Hévíz
9.5
4 értékelés alapján

Bemutatkozás

2022. december 31-ig látogatható Hévízen egy nagyszerű történelmi kiállítás, mely az ókori római hadsereget  igyekszik bemutatni a nagyközönség számára. Az Egregyi Múzeumban helyet kapott tárlat legtöbb darabja magángyűjteményből származik. A tárlat a római hadsereg történetét hozza közelebb az érdeklődőkhöz és betekintést nyerhetünk a hadsereg működésébe, illetve annak fejlődését is nyomon követhetjük.

Testközelből szemlélhetünk meg életnagyságú bábukat, illetve a kor korabeli harci eszközeit is tanulmányozhatjuk, ugyanis eredeti sisakokat, kardokat és egyéb felszereléseket is tartogat látogatói számára a kiállítás. Ahhoz, hogy megfelelően elmélyülhessünk a római kor rejtelmeiben, látványos diorámák lesznek segítségünkre. A kiállítás tökéletes program lehet akár egy jóleső fürdőzés után is, hiszen kedvelt turistacélpont a település a gyógyvizeket kedvelők körében. Mivel a kiállítás helyszíne csupán 7 perces autóútra található a Hévízi-tófürdőtől, így ideális választás lehet az egész család számára összekötni a két programot.


Megközelítés


Az Egregyi múzeum a Zrínyi utcán található, mely a Széchenyi, az Ady Endre és a Kossuth Lajos utcákról közelíthető meg a legkönnyebben. A múzeum saját parkolóhelyekkel rendelkezik, melyeket díjtalanul használhatnak a látogatók.

A római hadsereg évszázadai kiállítás értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 4 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
4 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Érdekesség"
Szabóné Csordás Brigitta - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Budapest
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Balázs Sàndorné Varga Andrea Anna - középkorú pár (1 éve)
Budapest
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Idősebb pár (1 éve)
Magyarország

Időpont

hétfő
08:00-14:00
kedd
08:00-14:00
szerda
08:00-14:00
csütörtök
08:00-14:00
péntek
08:00-14:00
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 1.6 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 8.7 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m