Benczúr-kúria - Szécsény

Bemutatkozás

A Benczúr-kúria Szécsényen található a Nógrádi dombok ölelésében. Ez a mesebeli lakrész egykor Benczúr Gyula festőművész tulajdonát képezte, aki életének utolsó szakaszában élt és alkotott itt. Olyan híres festmények készülhettek el itt, mint a Krisztus az Olajfák hegyén, vagy az Európa elrablása.

A Nemzeti Örökségvédelmi Hivatalnak köszönhetően a már rég romlás alatt lévő épület felújításra került oly módon, hogy látogathatóvá váljon a nagyközönség számára és közösségi, kulturális térként is megállja a helyét. A kúria egyenlőre még nem látogatható.
 

Története

A kúria szépsége magával ragadta a festőt, amit Mikszáth javaslatára vett meg. Meg látta benne a potenciált, amit saját maga újított fel építészmérnök fivérével és rendezte be reneszánsz és rokokó bútorokkal, műkincsekkel ékesítette nyaralóját. A kúria udvarán lévő melléképületben rendezett be magának műtermet, ahol megfestette a fent említett alkotásait.
 

A felújítás

A felújítás három éve kezdődött és 2023. december 1-én lett hivatalosan is átadva. A fő cél az volt a felújítás során, hogy a 21. századi igényeknek megfelelő, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció jöjjön létre, ahol az ideérkezők megismerhetik Benczúr művészetét és betekintést kapjanak életébe.

 

Kiállítások

„A képíró – Közelítések Benczúr Gyulához" - a művészt több oldaláról ismerhetjük meg, belső vívódásait bemutatva
„A lélek arcai" - itt olyan képeket láthatunk, melyek nem a nagyközönség számára készültek anno, beleértve az önarcképet is.

A kiállítótermekben 18 db eredeti Benczúr festményt lehet megtekinteni, és az ő személyes tárgyai is fel-felbukkannak, melyek még közelebb hozzák a művészt a közönséghez.


Festmények, amelyek biztosan felkeltik a figyelmet:

XVI. Lajos és családja elfogatása
Budavár visszavétele a törököktől 1686-ban című kép kicsinyített nemesmásolata
Turbános önarckép
Szerelmes pár
Mályvák között

Új kiszolgáló terek is helyet kaptak; így kialakításra került egy fogadótér ruhatárral, ajándékbolt és kávézó is, így az ide érkező vendégek minőségi időt tölthetnek majd el. Az épület belső felújításával párhuzamosan a kert és a kastély környezete is megszépült.

A kastély jelenleg még nem látogatható.


Megközelítés

A kúria Szécsényen található Benczúrfalván, ami egykoron különálló település volt. Autóval célszerű megközelíteni a helyszínt, a saját járművel érkezők az újonnan kialakított parkolóban hagyhatják az autókat. A település központjában található buszmegállótól csupán öt perc séta a helyszín.

Helyszín jellemzői

Általános

  • Légkondicionált
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Ruhatár: ingyenes
  • Mosdó
  • Étkezési lehetőség: Büfé

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Zárt

Megközelítés

  • Távolság buszmegállótól: 400 m