Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok - Eger
Bemutatkozás
Az extravagáns épület, mely egy régi kőfejtőből került kialakításra a Bolyki Szőlőbirtok és környék egyik jelentős színfoltja, hiszen nem csak kitűnő nedűk készülnek itt, de számos rendezvény - koncert, esküvő vagy céges esemény - helyszínéül is szolgál.
Bolyki János agrármérnök 1998-ban alapította meg az eleinte 11 hektár szőlőből álló birtokot, majd ahogy egyre jobban termőre fordult, újabb telepítésekbe kezdett, míg elérte a mai, 26 hektáros területet. 2003-ig kizárólag eladásra termelte a szőlőt, majd ekkora úgy döntött, hogy ő maga is belevág a borkészítésbe. Ez olyan jól sikerült, hogy rögtön az első évjáratos egri bikavére ezüstérmes lett Bordeaux-ban 2006-ban, majd azóta is minden éven elhoz egy-két érmet termékeivel a világ legjelentősebb borversenyéről.
2010-ben az Év Fiatal Borásza, 2011-ben az Év Üzletembere, az Év Egri Borásza és a Jövő Ígérete, 2012-ben pedig az Év Gasztro borászata címnek a tulajdonosává választották.
Bolyki János termékeit hazánk számos éttermében megkóstolhatjuk, valamint természetesen a Bolyki Pincészet borkóstolóin is elmerülhetünk az ízek kavalkádjában, ahol különböző finomságokat is kapunk a kitűnő nedűk mellé.
Kékfrankos
Kadarka
Királyleányka
Syrah
Merlot
Zweigelt
Blauburger
Portugieser
Sauvignon Blanc
Pinot Noir
Cabernet Franc

A Bolyki Pincészet borfajtái
HárslevelűKékfrankos
Kadarka
Királyleányka
Syrah
Merlot
Zweigelt
Blauburger
Portugieser
Sauvignon Blanc
Pinot Noir
Cabernet Franc