Csík Zenekar koncert - Eger
Bemutatkozás
A Csík Zenekar ezúttal a Szépasszonyvölgybe készül, hogy egy remek estével ajándékozza meg rajongóit. A Márai Központ színpadán láthatjuk őket szeptember 15-én az ősz egyik utolsó langyos estéjén. Ez alkalommal is a legjobbat hozzák, igazi népzene valódi hangszeres kíséretben. Sőt, az este folyamán hallhatjuk vendégszereplőként énekelni a füstös hangú Presser Gábort is!
A profizmus és jókedv az amit minden alkalommal hoznak, így az élmény most is garantált!
A jegyek már elérhetők.
A több, mint 30 éve működő együttes Kecskemétről indult útnak, amit Csík János alapított. Ma már hazánk egyik legnépszerűbb népzenei zenekaraként tartják őket számon.
A tagok, azaz Majorosi Marianna (ének), Csík János (hegedű és ének), Szabó Attila (hegedű és gitár), Makó Péter (fúvós hangszerek), Kunos Tamás (brácsa), Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika) és Bartók József (nagybőgő) a kezdetektől jelen vannak a zenekar életében.
Zenéjük gyökere a népi kultúrában leledzik, dalaik szívet melengető, élettel teli szerzemények. Az élőzene varázsa és a dalok mondanivalója tesz élménnyé minden egyes koncertet.
Prima Primissima díj,
Fonogram díj,
Most múlik pontosan,
Te majd kézenfogsz és hazavezetsz,
Egyszer
A jegyek online már elérhetők a zenekar közösségi oldalán meghirdetett eseményen keresztül. Papíralapú jegyek kaphatóak február 20-tól az Agria Mozi (3300 Eger Törvényház út 4. 1.emelet) jegypénztárában, nyitvatartási időben, kizárólag készpénzes fizetéssel.
A Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont a Szépasszonyvölgyben található és mintegy 800 fő befogadására alkalmas. A hely egyedi atmoszférával rendelkezik. A nézőtér nagy része fedetlen, így élvezhetjük a völgy friss levegőjét a koncert alatt.
A Szépasszonyvölgy könnyen megközelíthető és saját parkolóval rendelkezik a vendégek részére fenntartva.
A profizmus és jókedv az amit minden alkalommal hoznak, így az élmény most is garantált!
A jegyek már elérhetők.
Csík Zenekar
A több, mint 30 éve működő együttes Kecskemétről indult útnak, amit Csík János alapított. Ma már hazánk egyik legnépszerűbb népzenei zenekaraként tartják őket számon.A tagok, azaz Majorosi Marianna (ének), Csík János (hegedű és ének), Szabó Attila (hegedű és gitár), Makó Péter (fúvós hangszerek), Kunos Tamás (brácsa), Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika) és Bartók József (nagybőgő) a kezdetektől jelen vannak a zenekar életében.
Zenéjük gyökere a népi kultúrában leledzik, dalaik szívet melengető, élettel teli szerzemények. Az élőzene varázsa és a dalok mondanivalója tesz élménnyé minden egyes koncertet.
Díjak, elismerések
Kossuth-díj,Prima Primissima díj,
Fonogram díj,
Legismertebb dalaik
Most múlik pontosan, Te majd kézenfogsz és hazavezetsz,
Egyszer
Jegyvásárlás
A jegyek online már elérhetők a zenekar közösségi oldalán meghirdetett eseményen keresztül. Papíralapú jegyek kaphatóak február 20-tól az Agria Mozi (3300 Eger Törvényház út 4. 1.emelet) jegypénztárában, nyitvatartási időben, kizárólag készpénzes fizetéssel.
Helyszín
A Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont a Szépasszonyvölgyben található és mintegy 800 fő befogadására alkalmas. A hely egyedi atmoszférával rendelkezik. A nézőtér nagy része fedetlen, így élvezhetjük a völgy friss levegőjét a koncert alatt.
Megközelítés
A Szépasszonyvölgy könnyen megközelíthető és saját parkolóval rendelkezik a vendégek részére fenntartva. Árak
Egész évben
Super Early Bird
8 990 Ft