Csók István Képtár - Székesfehérvár
Bemutatkozás
A Csók István Képtár épületének története egészen 1937-ig nyúlik vissza. A Székesfehérvár központjába tervezett Horthy Miklós Kultúrház nagytermét Aba-Novák Vilmos Magyar-francia történelmi kapcsolatok című, Grand Prix-díjas pannóinak méretéhez igazították, azonban mire felépült a létesítmény 1945-ben, addigra ezek már nem kaphattak ott helyet.
Az épület teljesen kihasználatlanul állt éveken keresztül, így a Városi Tanács 1954-ben átengedte múzeumi célra, ma pedig már Csók István Képtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár néven ismerjük. A képtár 1955. március 27-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A nagy terem és az előcsarnok kitűnő helyszínt biztosított a kiállítások számára.
Az intézmény nevét a XX. század egyik legjelentősebb festőjéről, Csók Istvánról kapta, aki a megnyitón is tiszteletét tette 90 éves kora ellenére. Az első kiállítás a XIX. század elejétől az 1950-es évekig tartott és hazánk festészetének történetét mutatta be.
A képtár az évtizedek során számos rangos képzőművészeti rendezvény helyszínéül is szolgált, melynek köszönhetően jelentős kulturális hatással bír, itthon és több országban is hírnévre tett szert. Fennállása alatt jó néhány kiállítás kapott helyett az épületben, valamint a hazai művészettörténet több elismert képzőművészének emlékkiállításása is itt kapott helyet.
A Csók István Képtár Székesfehérvár belvárosában, a Ciszteri templom közvetlen közelében található. A keskeny utcákban szűkösen lehet autóval közlekedni, a környéken pedig díj megfizetése ellenében lehet parkolni. A tömegközlekedők 5 perc sétával eljuthatnak a képtárba az Országzászló téri buszmegállótól.
Az épület teljesen kihasználatlanul állt éveken keresztül, így a Városi Tanács 1954-ben átengedte múzeumi célra, ma pedig már Csók István Képtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár néven ismerjük. A képtár 1955. március 27-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A nagy terem és az előcsarnok kitűnő helyszínt biztosított a kiállítások számára.
Az intézmény nevét a XX. század egyik legjelentősebb festőjéről, Csók Istvánról kapta, aki a megnyitón is tiszteletét tette 90 éves kora ellenére. Az első kiállítás a XIX. század elejétől az 1950-es évekig tartott és hazánk festészetének történetét mutatta be.
A képtár az évtizedek során számos rangos képzőművészeti rendezvény helyszínéül is szolgált, melynek köszönhetően jelentős kulturális hatással bír, itthon és több országban is hírnévre tett szert. Fennállása alatt jó néhány kiállítás kapott helyett az épületben, valamint a hazai művészettörténet több elismert képzőművészének emlékkiállításása is itt kapott helyet.
Megközelítés
A Csók István Képtár Székesfehérvár belvárosában, a Ciszteri templom közvetlen közelében található. A keskeny utcákban szűkösen lehet autóval közlekedni, a környéken pedig díj megfizetése ellenében lehet parkolni. A tömegközlekedők 5 perc sétával eljuthatnak a képtárba az Országzászló téri buszmegállótól.Kedvezmények és Árak
Programkedvezmények a Szallas.hu-n foglalóknak
Egész évben
-50%
Teljes árú jegytípusból -100%
Kedvezményes árú jegytípusokból Részletek és felhasználás
Felhasználási feltételek
- A kedvezmény kizárólag az appban letöltött programkupon felhasználásval vagy a kivágott kupon leadásával, foglalásonként egyszeri alkalommal vehető igénybe.
- Maximum a foglalásban megjelölt személyek számával megegyező fő számára felhasználható.
- Át nem ruházható.
- Más kedvezményekkel nem összevonható.
- A foglalás lemondása esetén a kupon érvényességét veszti.
Árak
Egész évben
Teljes árú belépőjegy
3 000 Ft
Diák, nyugdíjas belépőjegy
1 500 Ft
Családi belépőjegy (5 fő, max. 2 felnőtt)
6 000 Ft