Dreamnight at the Zoo 2022 - Szeged
Bemutatkozás
2022. június 3-án a Szegedi Vadaspark egy igazán egyedi, az állatkertek körében különlegesnek számító programon vehetnek részt a látogatók. A Dreamnight at the Zoo eseményt immáron 12. alkalommal rendezik meg, melynek lényege, hogy a krónikus beteg, sérült és fogyatékkal élő gyermekek minden év júniusának első péntekjén ingyenesen látogathatnak el a vadasparkba. A kezdeményezés Hollandiából indult, azon belül is a Rotterdami Állatkertből, ahol az egyik dolgozó, Peter van der Wulp felismerte, hogy a fogyatékkal élő, sérült és beteg gyerekek csak ritkán látogathatnak el az állatkertbe.
Tudnivalók
A hollandiai hagyomány már a Szegedi Vadasparkban is egy hagyománynak számít. A gyerekek és kísérőik a vadaspark pénztárzárása után léphetnek be az állatkert területére teljesen ingyenesen, ehhez előzetes bejelentkezés szükséges. A gyerekek az esemény keretén belül izgalmas programokon vehetnek részt, mint például az állatsimogatás, de ezen felül számtalan program gondoskodik majd a jókedvről, mely maradjon meglepetés.
Megközelítés
A Szegedi Vadaspark a város nyugati részén helyezkedik el. Az autóval érkezőknek parkolási lehetőség biztosított az állatkert bejárata előtt. Aki busszal vagy villamossal érkezik, a legközelebbi megálló a vadaspark utcájának elején található, a megálló neve Vadaspark.

Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes