EDDA Művek 50 koncert - Bogács
Bemutatkozás
Az Edda Művek idén ünnepli fennállásának 50. évét és ez alkalomból egy nagyszabású Aréna koncert után országos turnéra indul, melynek egyik állomása Bogács lesz. A koncert a Bükkaljai Borfesztivál egyik fő eseménye, ahol a finom borok mellett színes programok is várják az érdeklődőket a rendezvény ideje alatt.
Helyszín: Bogács Rendezvénypark (Bikarét, Delelő)
Kezdés: június 30., 20:00
Belépő: Ingyenes!
A napjainkban ismert formációt 1980-ra állt össze Edda Művek néven. A “Művek” a miskolci acélvárosi múlt miatt került a nevükbe. A zenekar induláskor hirtelen nagy népszerűségre tett szert, az egyedüli olyan zenekarként akiknek sikerült megdönteni a fővárosi zenekarok egyeduralmát.
A zenekar alapító tagjai: Zselencz László, Csapó György, Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz.
A zenekar a rock, hard rock, blues-rock műfajában érzi igazán otthon magát. Az eddig megírt slágereket közel 50 év elteltével is szívesen dúdolják. Dalaik többségében rockballadák, jól hangszerelt, nagyívű szerzemények.
Népszerű dalok tőlük: A hűtlen, Éjjel érkezem, vagy a Gyere, őrült!
A közkedvelt fesztivál célja, hogy felhívják a figyelmet a régióban is kedvelt borok változatosságára. Borverseny, előadások, zenés bortúra, ízletes borok és koncertek várják a borok szerelmeseit és az eseményre látogató vendégeket.
A fesztivál programjait itt találod.
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
A koncert Bogácson a Rendezvényparkban lesz a Pincesor bejáratánál. Akik autóval érkeznek, csak az arra kijelölt parkolóhelyen tehetik le a járműveket a park mellett. A település busszal is könnyedén megközelíthető, menetrendszerinti járatok Mezőkövesd irányból közlekednek.
Gyors információk
Helyszín: Bogács Rendezvénypark (Bikarét, Delelő)Kezdés: június 30., 20:00
Belépő: Ingyenes!
EDDA Művek
A napjainkban ismert formációt 1980-ra állt össze Edda Művek néven. A “Művek” a miskolci acélvárosi múlt miatt került a nevükbe. A zenekar induláskor hirtelen nagy népszerűségre tett szert, az egyedüli olyan zenekarként akiknek sikerült megdönteni a fővárosi zenekarok egyeduralmát.A zenekar alapító tagjai: Zselencz László, Csapó György, Pataky Attila, Slamovits István, Barta Alfonz.
A zenekar a rock, hard rock, blues-rock műfajában érzi igazán otthon magát. Az eddig megírt slágereket közel 50 év elteltével is szívesen dúdolják. Dalaik többségében rockballadák, jól hangszerelt, nagyívű szerzemények.
Népszerű dalok tőlük: A hűtlen, Éjjel érkezem, vagy a Gyere, őrült!
Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny 2024
A közkedvelt fesztivál célja, hogy felhívják a figyelmet a régióban is kedvelt borok változatosságára. Borverseny, előadások, zenés bortúra, ízletes borok és koncertek várják a borok szerelmeseit és az eseményre látogató vendégeket.A fesztivál programjait itt találod.
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
Megközelítés
A koncert Bogácson a Rendezvényparkban lesz a Pincesor bejáratánál. Akik autóval érkeznek, csak az arra kijelölt parkolóhelyen tehetik le a járműveket a park mellett. A település busszal is könnyedén megközelíthető, menetrendszerinti járatok Mezőkövesd irányból közlekednek.Árak
Egész évben
Belépés
Ingyenes