Eger Kisvonat - Eger
9.3
383 értékelés alapján

Bemutatkozás

Eger csodás, történelmi városában található a kisvonat, mellyel a város és környéke is egyaránt bejárható. Lehetőség van kalandozni az egri hősök nyomában, vagy akár részt venni egy kellemes borozgatáson a Szépasszonyvölgyben, mely után a kisvonattal vissza is térhetünk Eger központjába.

Remek családi program, a kisgyermekek nagy kedvence! A kisvonat minden egész órakor indul az Egri Termálfürdő elől, minimum 4 fő esetén. Áprilistól október végéig menetrend szerint közlekedik, szezonon kívül viszont csak megrendelés esetén vehető igénybe, minimum 1 óra bérlési díjának megfizetése ellenében.

Az akciókról, eseményekről, programokról tájékozódjanak indulás előtt!


Kisvonatozás

A vonat 36 fő befogadására képes, mely nyitott, így nyáron és jó időben közlekedik. A két megállóhellyel rendelkező kisvonat, fel- és leszállási pontja a belvárosban az Egészségház utcában, és a Szépasszonyvölgyben található.

A kisvonaton GPS-s idegenvezetővel ismerhetik meg a turistáknak és helyieknek a város és a környék látványosságait, mindezt szórakoztató formában. Ezáltal nem csak a felnőtteknek lesz érdekes ezen kirándulás, hanem a legkisebbek is megannyi élménnyel távozhatnak.


Szolgáltatások

Akik igazán kedvelik a kisvonat nyújtotta élményeket, lehetőségük van kibérelni különféle eseményekre is, mint például esküvőkre, osztálykirándulásokra, vagy akár csoportos rendezvényekre!


Indulási pont megközelítése

Az Egri Termál- és Strandfürdő a város szívében, az Érsekkert mellett, az Eger-patak másik oldalán található, itt érdemes gyülekezni a kisvonat igénybevételéhez. Az épülettel szemben fizetős parkoló elérhető, a tömegközlekedők pedig mindössze 2 perc sétával eljuthatnak az indulás helyszínére a legközelebbi, Egészségház utcai buszmegállótól.

Eger Kisvonat értékelése 9.3 a lehetséges 10-ből, 383 hiteles vendégértékelés alapján.

9.3
Nagyon jó
383 értékelés alapján
  • 99% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Az ülések kicsit kényelmetlenek, illetve a rossz út miatt nagyon ráz"
"Szuper volt, ajánlom mindenkinek, családoknak, pároknak"
Fiatal pár (2 napja)
10
"Elképesztően hangulatos volt. A történelmi tájékoztató a hangszórókból, a "személyzet" kedvessége, nekünk szerencsénk is volt, mert ünnepnapon még olcsóbb is volt a jegy a szokásosnál!"
- fiatal pár (1 hónapja)
8
"két napja nem működött a hátsó pótkocsiban a hangfal és erre csak a szépasszonyvölgyben adtak magyarázatot több utas panasza után, lemaradtunk sok értékes épület magyarázatáról/történelméről/érdekességéről"
"pontos menetrend, elfogadták zokszó nélkül a kuponokat"
Középkorú pár (8 hónapja)
Szlovákia

Nyitvatartás

ápr. 1. - okt. 31.
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Kedvezmények és Árak

Programkedvezmény a Szallas.hu-n foglalóknak

Egész évben
-10%
A jegy árából

Árak

Egész évben
3 éves kor alatt
Ingyenes
Menetjegy
2 200 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, német
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Biciklitároló
  • Tárlatvezetés/audio guide

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 480 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.5 km
  • Távolság buszmegállótól: 600 m