Ferihegyi Ikarus találkozó 2024 - Budapest
Bemutatkozás
2024. október 5-6. között több tucat buszlegendával tér vissza az Aeroparkba a Ferihegyi Ikarus találkozó. Felvonulás, nosztalgiarepülés és interaktív programok adják a rendezvény varázsát, ígyl felér egy történelmi időutazással is.
Bár a találkozó bővelkedik látványos programokban, mind közül buszos felvonulás a legnépszerűbb. A kiállított járművek ekkor új életre kelnek, katonás sorba rendeződnek, majd rendőri kíséret mellett teszik meg díszkörüket a Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon. Ha fotókészítés céljából jössz az eseményre, a felvonulást semmiképp ne szalaszd el!
A pontos programlistát még nem osztották meg a szervezők, nézz vissza később!
Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár hatalmas löketet adott a magyar iparnak a '70-es, '80-as évek alatt, és az egyik legismertebb magyar márkanévvé vált. Az 1895-ben alapított vállalkozás csak a második világháborút követően fogott bele az autóbusz-gyártásba, de rövid idő alatt piacvezető lett Keleti-Európában. Mivel fontos szerepet töltött be a ferihegyi közlekedésben is, adott volt, hogy az Ikarus találkozó.az Aeroparkban találjon otthonra.
Az Aeropark autóval a 2-es terminál felé vezető bekötőúton közelíthető meg a Repülőmúzeum táblát követve. Az intézménynek saját parkolója van, melyet a park látogatói ingyenesen vehetnek igénybe. Amennyiben inkább tömegközlekedéssel érkeznél, a Kőbánya-Kispestről induló 200E buszjáratot válaszd. Arra figyelj, hogy a 2-es terminálnál lévő a végállomást elérve még ne szállj le a járműről, várdd meg, míg visszaindul és beér a Repülőmúzeum megállóba.
Azok számára, akik részt vesznek a Ferihegyi Ikarus találkozó programjain, az Aeropark ingyenes parkolási lehetőséget biztosít.
Ferihegyi Ikarus találkozó 2024
Programok
Bár a találkozó bővelkedik látványos programokban, mind közül buszos felvonulás a legnépszerűbb. A kiállított járművek ekkor új életre kelnek, katonás sorba rendeződnek, majd rendőri kíséret mellett teszik meg díszkörüket a Aeropark-Vecsés-Ecser-Vecsés-Aeropark útvonalon. Ha fotókészítés céljából jössz az eseményre, a felvonulást semmiképp ne szalaszd el!A pontos programlistát még nem osztották meg a szervezők, nézz vissza később!
A világhírű magyar márka
Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár hatalmas löketet adott a magyar iparnak a '70-es, '80-as évek alatt, és az egyik legismertebb magyar márkanévvé vált. Az 1895-ben alapított vállalkozás csak a második világháborút követően fogott bele az autóbusz-gyártásba, de rövid idő alatt piacvezető lett Keleti-Európában. Mivel fontos szerepet töltött be a ferihegyi közlekedésben is, adott volt, hogy az Ikarus találkozó.az Aeroparkban találjon otthonra.
Foglalóink tollából
✓ „Az idegenvezetők elhivatottsága olyan élményben részesít, mely maradandóvá teszi a látogatást.”
✓ „Csodálatos élmény. Kedves és tapasztalt személyzet.”
✓ „A gépeken olyan személyek felügyelték a "rendet", akik valaha ezeken a gépeken dolgoztak, nyugdíjba vonulásuk előtt. Fantasztikus élménybeszámolókat hallhattak, akik nem voltak restek szóba elegyedni Velük.”
Megközelítés
Az Aeropark autóval a 2-es terminál felé vezető bekötőúton közelíthető meg a Repülőmúzeum táblát követve. Az intézménynek saját parkolója van, melyet a park látogatói ingyenesen vehetnek igénybe. Amennyiben inkább tömegközlekedéssel érkeznél, a Kőbánya-Kispestről induló 200E buszjáratot válaszd. Arra figyelj, hogy a 2-es terminálnál lévő a végállomást elérve még ne szállj le a járműről, várdd meg, míg visszaindul és beér a Repülőmúzeum megállóba.
Parkolás
Azok számára, akik részt vesznek a Ferihegyi Ikarus találkozó programjain, az Aeropark ingyenes parkolási lehetőséget biztosít.
Budapest programok
Maradj képben a Szallas.hu Programokkal! Naprakész budapesti ajánlónkban a legnagyobb hazai események közt böngészhetsz a koncertektől kezdve az ingyenes családi rendezvényekig.