Huszita-ház - Gönc
9.8
17 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Huszita-házat Göncön, a Kossuth Lajos utcában, 1978-ban nyitották meg a közönség előtt. Ez volt a megye első tájháza. A cseh-ház néven is emlegetett épületelnevezés nemcsak itt, hanem a környező falvakban is előfordul.

Jellemzője a mészhabarcsba rakott kőfalazat, megemelt lakószint, szűk ablaknyílások, erős nyílászárók, a ház alatti pincéből a telek vége felé induló, illetve a szomszédos pincékbe ágazó föld alatti járatok. A műemlék jellegű épület lakótere három osztatú. Az első szoba neve elsőház, vagy tiszta-szoba, a hátsó szoba neve hátsó-ház, közöttük a pitvar, vagy konyha.

A berendezés a XIX. század végi mezővárosi, parasztpolgári életmód tárgyi emlékeit mutatja be. A tárlat bepillantást enged a helyi fazekasok, bognárok, cipészek, kádárok, papucsosok, szénégetők és molnárok akkori mindennapjaiba is.

A pincében gótikus ablaktöredékek találhatók, melyek a közeli pálos kolostorból származnak, valamint a híres gönci hordót is megismerhetjük közelebbről.

A látogatás előzetes bejelentkezéshez kötött!

Huszita-ház értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 17 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
17 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"A túravezető fiatalember nagyon felkészült volt, minden kérdésre készségesen válaszolt."
- baráti társaság (7 hónapja)
10
"Nagyon szép, gazdag anyagot tartalmaz a helytörténeti gyűjteményük is."
Baráti társaság (8 hónapja)
10
"A tárlatvezető hölgy fantasztikusan felkészült, hangulatos módon mutatta be a házat.Sok szép relikviája köszönt vissza a régmúltnak,megérintett minket az elődök élete. Nagy köszönet a kedves hölgynek"
Farkas Erzsébet - középkorú pár (9 hónapja)

Nyitvatartás

hétfő
Zárva
kedd
10:00-18:00
szerda
10:00-18:00
csütörtök
10:00-18:00
péntek
10:00-18:00
szombat
10:00-18:00
vasárnap
10:00-18:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
70 év fölöttieknek és óvodásoknak
Ingyenes
Diák, nyugdíjas jegy
500 Ft
Felnőtt jegy
1 000 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • Előzetes foglalás: Szükséges
  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Tárlatvezetés/audio guide

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.4 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m