Maratoni Folkhétvége - Eger

Bemutatkozás

A Maratoni Folkhétvége ismét megrendezésre kerül Egerben 2021. október 1-én és 2-án. A Bartakovics Béla Közösségi Házban az érdeklődőket a világzene, népzene, néptánc, népmese és népdal szórakoztatja október első hétvégéjének péntekén és szombatján. A színvonalas koncerteket követően ezúttal is megnyílik a folk kocsma és a táncház.

Fellépők

Az idei év legismertebb fellépője az ír-punk zenét játszó Paddy and the Rats. A 2008-ban összeállt együttes az ír és kelta népzenét ötvözi punk rockkal. 2010-ben megjelent első albumukkal nem csak itthon, hanem külföldön is nagy sikereket értek el. Azóta még négy lemezzel bővült a diszkográfiájuk, bejárták Európa országait és folyamatosan jelen vannak a legnagyobb magyar fesztiválokon, koncertjeik pedig rendre telt házasok.

A Csurgó zenekar több mint 10 éves fennállása alatt gyermekeknek szóló zenével foglalkozik. Előadásaik során saját dalok, népdalok és gyermekjátékok csendülnek fel, emellett gyakran tartanak zenés foglalkozásokat óvodákban. A Muzsikás közel 50 éves múlttal rendelkező népzenei együttes, melynek sikerült elnyernie a legjelentősebb világzenei díjat, a WOMEX-díjat. Novák Péter és az Etnofon a folklór hangzást gyakran elektronikus zenei megoldásokkal színesíti. A Kalyi Jag a roma világzene egyik jeles képviselője, a Zoord muzsikáinak alapja pedig az erdélyi és ősi nomád népzene.

Program

–2021. október 1., péntek
19:00 Paddy and the Rats

–2021. október 2., szombat
10:00 Csurgó zenekar
19:00-tól Muzsikás, Novák Péter és az Etnofon, Kalyi Jag, Zoord

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség
  • Mosdó
  • Biciklitároló
  • Értékmegőrző

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Elektromos autó tölthető
  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 280 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 700 m
  • Távolság buszmegállótól: 500 m