Mocsári ciprusok - Szarvas
Bemutatkozás
Gróf Bolza Pál az 1900-as években kezdett hozzá az Arborétumot megalapozó munkálatokhoz. Szorgalmas csapatával, a kertészekkel és munkásokkal megállíthatatlanul dolgoztak.
Néhány növényfaj elültetésével telt meg a ma már mindenki által ismert Arborétum területe, de inkább az észak-amerikai fák és bokrok érdekelték jobban. Bolza Pál nevéhez fűződik a mocsári ciprus alföldi betelepítése és elterjesztése.
A mocsári ciprusok eredeti élőhelyük Észak-Amerika, Florida és Mississippi környéke. A mocsári ciprusok az európai barnaszén telepek nélkülözhetetlen nyersanyagát szolgálták.
A gróf a körös híd lábánál épült kastélyban élt. Az egyik legkiemelkedőbb mocsárciprus fáját a gróf elképzelése szerint körülbelül 80 évvel ezelőtt ültethették.
Aki annyira szerette, értette a növényeket, mint Borza Pál, hogy is lakhatott volna kastélyában anélkül, hogy bármikor pillantást vessen az óriás koronájú ciprusokra otthona ablakából.
A park számos értékes fája közül, a legszebb Borza Pál személyé juttatja a helyi lakosok eszébe. Legnagyobb életműve a Szarvasi Arborétum volt, amelyre a helyiek és a környékbeliek nagyon büszkék.