Papírkutya - Veszprém
10
3 értékelés alapján

Bemutatkozás

Veszprém központjában sétálgatva egészen biztosan megakad a szemünk a Papírkutyán, melynek nem csak a neve figyelemfelkeltő, de belépve a kultúrbisztró igényes, stílusos belső terével és kitűnő programkínálatával remek időtöltést is ígér látogatóinak. 


Történet

A hely megálmodói Pék Attila és Rétfalvi Bernadett, akik a korábban lakberendezési boltként működő helyiséget felújították, teljesen átalakították és budapesti vendéglátós múltukból hozott tudással igykeztek felvirágoztatni. Egy családias, barátságos hely kialakítása volt a cél, ahol melegkonyha is működik. Utóbbi kezdetben még elmaradt, azonban a koncertek és a zene mindig állandó szereplők voltak, azóta pedig pop-up kiállításokkal és különböző rendezvényekkel is találkozhatnak itt a látogatók.


Kínálat

A figyelemre méltó belső térbe csöppenve a hazaérkezés érzése keríti hatalmába az embert, melyet a falon látható Ötvös Csöpi kép, vagy az egyik szegletben megbúvó flipper még egyedibbé tesz. A hangulat ellazító (mintha otthon lennénk) a rövid, állandóan változó étlap pedig kiváló, különleges fogásokkal kecsegtet. A glutén és laktózmentes illetve a vegetáriánus ételeket kedvelők is megtalálják a kínálatban a pho-levest, hummuszt vagy a shakshukát. Ezen kívül reggelizőhelyként is funkcionál a bisztró. Az itallap tekintetében pedig szintén nem a sablonos kínálatra kell számítanunk. A sörök nem klasszikusak, a rumok tárháza végtelen, az isteni kávé pedig kolumbiai. Mindezek alapján pedig talán érthető, hogy aki egyszer kipróbálta a Papírkutyát, biztosan feljegyezi a törzshelyei listájára.


Megközelítés

A Papírkutya a Szabadság téren található, személygépkocsival a környéken és az Óváros téren a parkolás fizetős.

Papírkutya értékelése 10 a lehetséges 10-ből, 3 hiteles vendégértékelés alapján.

10
Kiváló
3 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Jo a reggeli!"
Középkorú pár (2 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (1 éve)
Csömör
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Fiatal pár (2 éve)

Nyitvatartás

hétfő
09:00-00:00
kedd
09:00-00:00
szerda
09:00-00:00
csütörtök
09:00-00:00
péntek
09:00-01:00
szombat
09:00-01:00
vasárnap
09:00-00:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Wifi
  • Előzetes foglalás: nem szükséges
  • Akadálymentesített: részben
  • ATM a közelben: 200 m
  • Beszélt nyelvek: magyar, angol
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Terasz/kerthelyiség
  • Mosdó
  • Biciklitároló

Hely jellege

  • Barátságos
  • Családias

Konyha jellege

  • Nemzetközi

Gyerekbarát szolgáltatások

  • Gyermekmenü/gyermek étlap
  • Etetőszék

Speciális étrendek

  • Vegetáriánus

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Parkoló jellege: Közterület
  • Ár: 480 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 800 m
  • Távolság buszmegállótól: 400 m