Szárszó Étterem - Balatonszárszó
8.3
9 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Szárszó Étterem Balatonszárszó családias hangulatú vendéglátóhelye, mely egész évben várja kedves vendégeit.

Széles ital- és ételkínálatuk mellett barátságos, kedves kiszolgálásra számíthatunk és bankkártyán, készpénzen kívül SZÉP kártyával is tudunk fizetni.
Rendezvényeket, nagyobb csoportokat is szívesen vállalnak, így egy családi szülinap vagy céges rendezvény helyszínéül is szolgálhat.
A Szárszó Étterem Balatonszárszó egyik legrégebbi vendéglátóegysége, mégis mind a mai napig imádják a vendégek, hiszen ​a felszolgálók figyelmesek, közvetlenek, ugyanakkor udvariasok, a hely színvonalas, az ételek pedig nagyon finomak.

Konyha

Leginkább magyaros fogásokat készítenek, amikből bőséges adagokat biztosítanak, ráadásul ár-érték arány szempontjából is kitűnő hely.
Amit semmiképp nem érdemes kihagyni az a halászlé, a sütemények és a fagylalt.

Megközelítés

A Szárszó Étterem Balatonszárszó fő utcáján található, így nagyon egyszerű megközelíteni.
A Balaton part körülbelül 500 méterre található, aminek köszönhetően a strandolók egyik kedvenc helye is, illetve az autóval érkezők számára a közelben ingyenes parkoló is elérhető.

Szárszó Étterem értékelése 8.3 a lehetséges 10-ből, 9 hiteles vendégértékelés alapján.

8.3
9 értékelés alapján
  • 89% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Barátságos, gyerekbarát, gyors felszolgáló."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Gyomaendrőd
10
"Balatonszárszó nagyon családias szép és tiszta hely.Jól éreztük magunkat nagyon."
Varga Zsoltné - család kisgyerekkel (1 éve)
Nyíregyháza
7
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Molnár Károlyné - család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Szigetszentmiklós

Nyitvatartás

jún. 1. - aug. 31.
11:00-22:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 500 m
  • Beszélt nyelvek: magyar

Hely jellege

  • Családias
  • Barátságos

Helyszíni szolgáltatások

  • Mosdó
  • Terasz/kerthelyiség
  • Napi menü

Konyha jellege

  • Magyaros

Fizetési lehetőségek

  • Bankkártya: MasterCard, VISA, Maestro
  • SZÉP kártya: OTP, MBH, MKB, K&H

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 600 m
  • Távolság buszmegállótól: 300 m