Szent Mihály Plébániatemplom - Lenti
9.7
9 értékelés alapján

Bemutatkozás

A lenti Szent Mihály Plébániatemplom 1692-ben épült. A falait 1747-ben magasították, területét bővítették, 1750-ből pedig már falazott toronyról és beboltozott födémről vannak információk.

A templom freskói id. Dorffmeister Istvánnak köszönhetőek. Az első hajó mennyezete az Utolsó ítéletet ábrázolja, a szentélyben lévő mennyezetfreskó a Szentháromsághoz kapcsolódik. A művész halála miatt az orgona feletti harmadik rész és a második hajó nem készült el, ez mai napig befejezetlen. A barokk oltár és szószék stílusa a klasszicizmusba hajlik, XVIII. század végén készültek el, az 1980-90-es években pedig felújították őket.
A templom díszes üvegfestményei a budapesti mester, Palka József művei.

1778-ban egy hat regiszteres orgonáról vannak információk, 1883-ban már Bencz és Végh orgonaépítők műve található a kóruson. Ennek feljavítása az 1980-as évekhez és Kiss István szombathelyi orgonaépítő mester nevéhez köthető. A hangszer ma 17 regiszterrel, elektromos fújtatóval, két manuállal, pedállal és kopula lehetőségekkel rendelkezik. 

Szent Mihály Plébániatemplom értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 9 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
9 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Kevesebb mint 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép vidék, túrázásra, biciklizésre is jó."
Középkorú pár (1 éve)
8
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Baráti társaság (9 hónapja)
Kapuvár
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Középkorú pár (1 éve)
Magyarország

Nyitvatartás

hétfő
15:00-17:00
kedd
15:00-17:00
szerda
09:00-11:00
csütörtök
09:00-11:00
péntek
Zárva
szombat
Zárva
vasárnap
Zárva
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Saját parkoló: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.3 km
  • Távolság buszmegállótól: 400 m