Kossuth tér - Pécs
9.5
83 értékelés alapján

Bemutatkozás

A Kossuth tér Pécs legnagyobb tereinek egyike. A történelmi belváros déli oldalán található terület korábban még utca volt Sauwinkhl néven, melyet 1864-ben alakítottak át egy téglalap alakú térré. Ezután többször is változott a neve, egy éven át Új tér, majd Majláth tér volt. 

A teret az 1890-es években kicsit felújították, a területre különböző fákat ültettek, 1908-ban pedig felavatták Kossuth Lajos bronz szobrát, mely Horvay János munkája. Az avatási ünnepségen Kossuth Ferenc is részt vett. 1947-ben a teret végül átkeresztelték Kossuth térre, mely nevet a mai napig is viseli.

2008-ban a tér területén ismét építéseket folytattak, melynek célja mélygarázsok kialakítása volt, hogy több lehetőség legyen a belvárosi parkolásra. Az építkezés során több római kori falat és sírt is találtak, melyek közül talán az egyik legérdekesebb az a freskótöredék mely vagy Priaposzt, vagy talán Fortuna istennőt ábrázolja.

A Kossuth tér szomszédságában áll a műemléképületnek számító Zsinagóga, valamint itt található a Baranya Megyei Kormányhivatal is.

 

Kossuth tér értékelése 9.5 a lehetséges 10-ből, 83 hiteles vendégértékelés alapján.

9.5
Kiváló
83 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Bármely korosztály találka helye, pihenésre alkalmas térkialakítás, központi fekvés, mélygarázs."
Egyéni utazó (1 éve)
10
"Pécs a szülővárosom. Jó a közlekedés, mindenki megtalálhatja itt a saját szórakozási lehetőségét."
Hérmán Lászlóné - idősebb pár (1 éve)
Rauenberg
10
"Csak pozitív"
Család nagyobb gyerekkel (2 éve)
Diósd

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Helyszín jellemzői

Általános

  • Akadálymentesített
  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 100 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: 100 m
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Parkoló helyek száma: 280 db
  • Ár: 160 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 200 m