Zsinagóga - Pécs
9.7
70 értékelés alapján

Bemutatkozás

A romantikus stílusban épült pécsi zsinagóga a város egyetlen izraelita vallású zsinagógája, tervezője Feszl Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót. Méretének köszönhetően a Dunántúl legnagyobb zsinagóga temploma, férfiak részére 448, míg nők részére 476 ülőhely került kialakításra.


A zsinagóga története

A 19. század második felében a pécsi hitközség, ahogy a szegedi, a miskolci és a szentesi hitközség is tette, egy új és nagy zsinagóga építésébe kezdett, melyet a gyors fejlődés tett lehetővé. Felépítése százhúszezer forintba került.

A holokauszt idején a pécsi zsidóság több, mint kilencven százaléka odaveszett, így az életben maradt emberek próbálták fenntartani, ám az pusztulásnak indult. Első jelentősebb felújítására 1980 és 1983 került sor, ám ekkor sem sikerült megmenteni teljesen az épületet. A tető elkezdett szétnyílni, a fal repedezett, így egy körülbelül hetven millió forintos felújítás vált szükségessé. Az újbóli felújítás napjainkban is folyik.


Látogatási információk

A pécsi zsinagóga minden év május 1-je és október 31. között várja az érdeklődő vendégeket.


Megközelítés

A kétemeletes zsinagóga a Kossuth teret díszíti csodálatos kinézetével. A közelben egy mélygarázs, valamint a Tímár utcában több parkolási lehetőség található.

Zsinagóga értékelése 9.7 a lehetséges 10-ből, 70 hiteles vendégértékelés alapján.

9.7
Kiváló
70 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 1 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Nagyon szép az épület, informatív a kiállítás és a segédanyag."
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Magyarország
10
"Felújításra szorul."
"Csodálatos volt"
Egyéni utazó (1 éve)
Székesfehérvár
8
"Vastagon poros minden...."
"Békés hely."
Középkorú pár (1 éve)

Nyitvatartás

máj. 1. - okt. 31.
10:00-17:00
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Felnőtt belépőjegy
500 Ft
Diák és nyugdíjas belépőjegy
300 Ft

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 100 m

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség: környéken

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Fizetős
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Fedett
  • Ár: 350 Ft/óra

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m